Hírek/Fontos információk


Kalocsa első számú magánnapközije hamarosan megnyitja kapuit! 

Nagyon Sok Szeretettel Várunk Minden Kedves Érdeklődőt És Jelentkezőt! 

Egész évben, folyamatosan várjuk a jelentkezőket! 

Beiratkozás előzetes telefonos/emailes egyeztetés alapján!

Túljelentkezés esetén, azok a jelentkezők, akik nem jutottak be első körben, jelentkezési sorrendben várólistára kerülnek. Felszabaduló hely esetén, azonnal értesítjük a soron következőket.


Kedves Szülők!

Szeretnénk, ha gyermekeik a lehető legjobban éreznék magukat nálunk, így működésünkkel kapcsolatban fontosnak tartunk kiemelni pár dolgot.

Napközink az iskolai tanítások után délután 13:00 órától kezdi meg működését. A napközibe érkezvén egy kis játszás, beszélgetés után el is kezdődik a tanulás. A délutáni felkészülést kissebb-nagyobb szünetekkel, fejlesztő játékokkal, foglalkozásokkal és különórákkal tarkítjuk. Fontos számunkra, hogy a kemény tanulás mellett jusson elég idő fejlesztésre és egy kis kikapcsolódásra is.

A gyermekek fejlődése érdekében tanáraink haladási naplót vezetnek és rendszeresen értesítik a szülőket gyermekük fejlődéséről és a további teendőkről.

A szülői értekezletek időpontjáról a szülőket előzetesen írásban és emailben is tájékoztatjuk.

Felhívjuk kedves figyelmüket, hogy gyermekeik, akár a napközin kívül eső különórák, vagy egyéb okok miatt, kizárólag a szülő írásos engedélyével hagyhatják el intézményünket a foglalkozás befejezte előtt. Az ilyen jellegű távollétekért felelősséget nem vállalunk!

Szükséges hoznivalók:

-  iskolai felszerelés: tankönyvek/ füzetek

- uzsonna

- váltócípő /papucs/ mamusz

- kisgyermek kedvenc plüs vagy más egyéb játéka

Napközinkben vállaljuk, hogy gyermeke a másnapi tanításra maximálisan felkészülten érkezik haza. Tanáraink segítenek gyermekének összekészíteni nap végén a másnapi órákra való felszerelést, ennek okáért kérjük hozzák magukkal gyermekük tankönyveit/füzeteit. Így a napközi után gyermeke csak azokat a tanszereket viszi haza, melyek a másnapi tanítshoz szükségesek. 

Intézményünkben nincs étkeztetés, így a gyermekeknek szükséges délutánra uzsonnát csomagolni. Igény esetén, plusz térítés ellenében, uzsonnarendelés megoldható. A gyerekeknek szükséges még hozni egy olyan váltócípőt, papucsot vagy mamuszt, amiben kényelmesen érzik magukat.

Kérnénk szépen, hogy ha van gyermeküknek (főleg kissebb gyermekeknél) bármilyen olyan kis játék, plüs figura vagy bármilyen egyéb tárgy, amelyhez ragaszkodnak, hogy hozzák el magukkal. Szeretnénk, ha a gyerekek a lehető legkomfortosabban éreznék magukat nálunk.

Elégedettség mérés:

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy elégedettek legyenek szolgáltatásunkkal, így folyamatosan kérni fogjuk visszajelzéseiket, mind Önöktől, mind pedig gyermekeiktől. Szíves együttműködésüket előre is köszönjük!

© 2016 TANULÓKUCKÓ. KALOCSA
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el